TIZIANO VECELLIO
 (1488 körül - 1576)

itáliai festő

Születési dátuma bizonytalan. Ő maga egy II. Fülöp királynak írt levelében 1477-et írt, de a művészettörténészek ezt valószínűtlennek tartják. Szülei testvérével együtt Velencébe küldték ott élő nagybátyjukhoz, hogy mesterséget tanuljanak. Tiziano Sebastiano Zuccati mozaikkészítőnél, majd Gentile Bellininél, a legnevesebb velencei művészcsalád egyik tagjánál tanult, később átkerült Giovannihoz, az előbbi fivéréhez. Megismerkedett Giorgio Barbarelli da Castelfrancoval, aki Giorgione néven kora másik nagy festője volt, és akivel annak 1510-ben bekövetkezett haláláig közös munkákat is vállaltak, illetve az olajfestés újabb és újabb technikáit fejlesztették ki együtt. 1516-ban Bellini halála után Tiziano lett a köztársaság hivatalos festője. Első nagyszabású munkája az Égi és földi szerelem, valamint a Mária mennybemenetele című oltárkép. Életrajzírói szerint jó modorú, vonzó férfi és jó társalgó volt. Több hercegi udvar versengett érte, V. Károly udvari portréfestője lett, majd Károly utódja II. Fülöp is támogatta és megbízásokkal látta el. Élete utolsó éveiben látása megromlott, de a festést akkor sem hagyta abba, utolsó korszaka már átvezet a manierizmusba. 1576-ban, 92 (?) évesen egy pestisjárvány vitte el. Tiziano egész életében velencei maradt, bár dolgozott a ferrarai, mantovai és urbinói hercegeknek, V. Károly császárnak, fiának, II. Fülöp spanyol királynak és III. Pál pápának. 1545-46-ban Rómába, 1548-49-ben, majd 1550-ben Augsburgba látogatott. Különösen vallásos és mitológiai témák, valamint portrék festőjeként volt kiemelkedő. 

A század első évtizedéből származó olyan festményei, mint a Cigány Madonna kompozíciójukban Bellini mintáit követik, de szabad ecsetkezelésükben és gazdag textúrájukban eltérnek tőle. A Mária mennybevitele oltárképen, amelyet a velencei Santa Maria dei Frari főoltára számára festett 1516 és 1518 között Mária vörös ruhában egy fiú angyalokkal teli felhőn, narancsszínű fényglóriában közeledik; a fogadására készülő Atya mintha a szemünk előtt öltene alakot, az apostolok pedig Mária felé hajlanak. Ezt a drámai stílust egészen más kontextusban lelhetjük fel a Pesaro család fogadalmi oltárán. Itt Tiziano két korábbi típust egyesített: a fogadalmi képet, amelyen az adományozó ott térdepel az egyik oldalon, a trónuson ülő szent alakja előtt, és a hagyományos, trónoló Madonnát a szentekkel. A kiegyensúlyozott kompozíció nagy hatással volt a későbbi velencei oltárképekre. A vallásos témákkal párhuzamosan egy sor allegorikus és mitológiai tárgyú képet is festett. Az Égi és földi szerelem jellegzetes alkotása. Nagyjából ugyanebben az időben látott hozzá a ferrarai herceg számára készült sorozathoz. Ebből az időszakból származó portréin fokozatosan levetkőzte a visszafogottságot. Az 1530-as években stílusa nyugodtabb lett. Az Urbinói Vénusz képen az istennőt ébren, egy árnyékos szobában ágyon fekve ábrázolja, ölebbel és szolgálókkal. Már nem is istennő, hanem egy szép asszony. Tiziano ismerte a kortárs közép- itáliai festészet eredményeit, de csak az 1540-es évek munkái bizonyítják, hogy ez meghatározó hatással volt rá. Barátságban volt Jacopo Sansovinóval, ismerte a mantovai Giulio Romanót és munkáit, találkozott Vasarival, aki az 1540-es évek elején Velencében járt. Ezeknek a kapcsolatoknak a gyümölcsét láthatjuk olyan munkáiban, mint a velencei Santa Maria delta Salute sekrestyéjének mennyezeti táblái, amelyeket 1542 és 1544 között festett, és amelyeket határozottabb rajz, tompább színek és a rövidülés merész alkalmazása jellemez. A pápa állandó szolgálatába akarta fogadni Rómában, de ő visszautasította ezt az ajánlatot, és egyre inkább V. Károly császár, majd fia, II. Fülöp spanyol király pártfogására támaszkodott. 1548-ban az augsburgi császári udvarba rendelték, ahol V. Károly a protestáns fejedelmek előző évi mühlbergi veresége után Németország ügyeit intézte. Tiziano feladata az volt, hogy megfesse az események főszereplőinek arcképét, mindenekelőtt az V. Károly a mühlbergi csatában című lovas portrét. A császárnak még egy megbízása volt Tiziano számára: meg kellett festenie a császári családot a Szentháromságot imádva, amely A Glória címen ismert. Ezt a képet vitte magával a császár, amikor 1556-ban visszavonult a világtól. Nagyjából ugyanebben az időben II. Fülöp számára egy mitológiai sorozatba kezdett. Ezeket a műveket a festék egyre szabadabb kezelése és a tört színek általános alkalmazása jellemzi. A Marszüasz megnyúzása című képe feltehetően a műtermében volt, amikor meghalt; az Action halálával együtt olyan kegyetlenséget ábrázol, amely láthatólag része volt Tiziano világról alkotott képének. A mitológiai tárgyú munkákkal párhuzamosan egy sor vallásos tárgyú mű is készült, például az ezüstösen örvénylő Angyali üdvözlet a velencei San Salvatoréban vagy a Töviskoronázás, tört színeivel és pislákoló fényeivel. Ez a festmény volt egyik utolsó vászna. Egész pályájának mintegy összefoglalása a Piéta. Arra az oltárra szánta, amely elé eltemettetni kívánta magát. Halálakor a kép még nem volt kész; tanítványa, Palma Giovine fejezte be. Piétája nemcsak hátra tekint, hanem előre is mutat: örökségét halála után egy évvel, az 1577-ben született Rubens vette át.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL


01


02


03


04


05


06


07


08


09


10


11


12