Sásdi Sándor
 (1898-1992)

magyar író, újságíró

A népi írók nagy nemzedékének kortársa. Elemi iskoláit Sásdon végezte, egy ideig Vargán laktak, mivel az édesapja ott volt kocsmáros. A középiskolát Pécsett végezte, és mindjárt érettségi után újságíró lett Budapesten. 1923-ban a Pécsi Napló munkatársa, majd 1928-ban főszerkesztő-helyettese. 1924-ben Földes Bélával az Új Írások című irodalmi folyóiratot szerkesztette. Első, Nyolc hold föld című regényével a Nyugat pályázatán dicséretben részesült. Zsadányi Oszkárral könyvkiadót létesített, és képzőművészeti albumot szerkesztett. 1943-ban származása miatt elbocsátották a Pécsi Naplótól. 1944. november 4-én a dachaui koncentrációs táborba deportálták. 1945 júniusában tér vissza Magyarországra. 1955-ben József Attila-díjjal tüntették ki, Ruzsinka c. regényéért: Sásdi visszatér a felszabadulás előtti dunántúli parasztélethez. A falu fölé magasodó s végül leomló hegy sokatmondó szimbolikája, néhány jellegzetes típus életteli megformálása e periódusának sikerültebb alkotásai közt jelöli ki a regény helyét. Előrehaladott kora és betegsége ellenére élete utolsó pillanatáig dolgozott, alkotott, és csak a halál ragadta ki kezéből a tollat. 

Regényeket, elbeszéléseket, színdarabokat és számos rádiójátékot írt. Regényeinek témáit, alakjait a valóságból merítette. Többségükben a dunántúli, elsősorban a baranyai falu életét mutatja be. A parasztság nyomoráról, földéhségéről, majd felszabadult életéről, a kisvárosi zsidó kispolgárságról rajzol színes realisztikus képet. Jól megrajzolt jellemekkel kikapós asszonyfigurákat, elhagyott szeretőket, korcsmárosokat, kupeceket, rideg parasztokat elevenít meg. Műveiben e nyers színeket ellensúlyozza az író letisztult, magasrendű életszemlélete, a szenvedőkkel való együttérzése. Nem csoda, hiszen e 20. század minden borzalmát és szenvedését átélte. A háború és különösen a fasiszta embertelenség olyan pokolba kényszeríthette leszállni az írót, amelyek ugyancsak kihatottak további útjára, s a zsidóság 20. századi kálváriájára irányíthatták figyelmét. Származásának következményeit már gyermekkorában érezte, s megszenvedte az antiszemitizmus minden későbbi hullámát, az 1919 utánit éppúgy, mint a negyvenes években tetőződőt. Ezeket a tapasztalatokat Fehér kenyér című szép, helyenként megrendítő önéletrajzi regényében összegezte először s egyúttal a leginkább meggyőző művészi eredménnyel. A sűrű egymásutánban megjelenő regények iránya azonban elkanyarodik a szenvedésnek ettől a művészileg tapintatos, humanista szellemű megörökítésétől, s a szerző a termelőszövetkezeti mozgalom első áttörésének, a falusi osztályharc éleződésének időszakából választ témát. A Csodálatos ősz a falu szocialista átalakulását ábrázolja, a sematizmus eszköztárával. A teljesség igénye nélkül néhány megjelent regénye: Nyolc hold föld. 1929; Fehér kenyér. 1946; Éneklő élet. 1949; Csodálatos ősz. 1950; Magvetők. 1951; A vándorút vége. 1953; Ruzsinka. 1954; Boldog órák. 1955; Tavaszodik. 1957; Árnyék. 1958; Elhagyott szerető. 1959; Boldog hajlék. 1960; A harmadik elmegy. 1961; A Sólyom utcai fiúk. 1963; A várakozó. 1964; Akit visszavárnak. 1965; Városszélen. 1966; A sárga bohóc. 1970; A rigó sírja. 1973; Élt: négy boldog évet. 1975; Szabálytalan szerelem. 1980. Számos más írása is megjelent napilapokban és folyóiratokban. Az Új Élet számos novelláját, tárcáját és visszaemlékezését publikálta.   

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL