John Milton 
 (London, 1608. december 9. – Chalfont, 1674. november 8)

 

angol költő, pamfletíró

A barokk irodalom egyik legnagyobb alakja. Édesanyja, az erősen vallásos Sarah Jeffrey egy kereskedő hajós leánya volt, édesapja – maga is John – pedig törvényszéki írnokként kereste a kenyerét, emellett szabadidejében zenét is komponált. A család elég tehetős volt ahhoz, hogy vidéken is legyen egy házuk. Milton első tanítómestere édesapja volt, akitől örökölte a művészetek szeretetét, illetve a St. Andrews-i Egyetemen végző Thomas Young presbiteriánus lelkész oktatta gyermekkorában, aki maga is író lett a későbbiekben. 12 évesen Miltont felvették az otthonához közel eső Szent Pál iskolába, majd a Cambridge-i Egyetemen a Christ's College hallgatója lett. Ekkortájt kezdett el latinul, olaszul és angolul verselni. A kozmikus szerelemvágy egyik legszebb kifejezője tavaszt váró ötödik elégiája, amelyet latinul írt, címe: In adventum veris. Egyik legelső angol nyelvű műve (Egy szőke gyermek halálára, 1626) akkor született, amikor nővére, Anne Philips elvetélt. 1629 karácsonyára írta meg első nagy angol nyelvű költeményét, az ünnepi ódát Krisztus születésnapja alkalmából. Milton nem tudott alkalmazkodni az egyetemi élethez. Kiérdemelte a "Krisztus asszonya" gúnynevet, amikor hexameterben tiltakozott az akkori világvége hangulat ellen. Mindazonáltal az egyetemen megszerezte a baccalaureusi, majd 1632-ben a mesteri fokozatot, de Cambridge-et elhagyva Milton végleg feladta korábbi tervét, hogy papi pályára lépjen. Ezután 6 évig nem dolgozott, hanem apjánál lakott, készült a költői pályára és írt. Ekkoriban születettek a L'allegro és az Il penseroso (1632) c. költeményei, s első drámai kísérlete, amely a főhős után a Comus (1634) címen lett ismert. E korai költészetét a Lycidas (1637) c. pásztori elégia zárja le, amelyet a ír tengerbe veszett volt cambridge-i diáktársa, a költő és lelkész, Henry King emlékére írt. Korai versei csaknem minden angol antológia elmaradhatatlan darabjai. 1635-ben a Milton család Hortonba költözött, ahol John folytatta görög, latin és olasz tanulmányait. Az 1630-as évek végén Franciaországba és Itáliába utazott. Párizsban találkozott a teológus és jogász Hugo Grotiusszal, Firenzében pedig meglátogatta az inkvizíció által őrzött, már öreg és vak Galileo Galileit – a csillagász teleszkópjáról az Elveszett Paradicsomban is megemlékezett, egyik beszélgetésüket pedig később feljegyezte híres előterjesztésében (Areopagitica, 1644), mely a szólásszabadság érdekében született. Ebben írta, hogy a könyvek mintegy fiolákként őrzik meg az elme legnagyobb teljesítményeit.   

válogatott versei

Elveszett Paradicsom

A küzdő Sámson

Az angol forradalom tükre

1639-ben a skót felkelés hírére elindult haza, nem utazott tovább Szicíliába és Görögországba, ahogyan eredetileg tervezte. Visszatért Londonba, ahol iskolát alapított unokaöccsei és még néhány diák számára. Tanárkodása alatt nem írt, és a hamarosan kitörő angol polgári forradalom 20 évre eltérítette az irodalmi pályától, így az Arthur királyról tervezett eposzát sem írta meg. Milton a polgárháborúban az Oliver Cromwell vezette puritánok mellé állt, így több pamfletet írt pl. a püspökségek intézménye ellen (1642), a válással (1643) és a sajtószabadsággal (1644) kapcsolatban. 1649-ben támogatta I. Károly lefejezését. Közben Cromwell mellett az idegen nyelvek titkára lett. 1651-52 telén következett be Milton tragikus és teljes megvakulása. Cromwell mellett mindvégig kitartóan dolgozott, és vakon is folytatta parlamenti tevékenységét, ráadásul vaksága szókészletének és kifejezőkészségének fejlődéséhez vezetett, amelyet mind politikai röpirataiban, mind művészetében kamatoztatott is. 1660-ban, II. Károly restaurációja idején letartóztatták, mint a protektorátus védelmezőjét, de hamarosan elengedték. Mindemellett bőségesen megfizetett ellenzékisége miatt: műveit nyilvánosan elégették és meglehetősen elszegényedett. A halálos ítélettől valószínűleg csak vaksága mentette meg. John Milton először 1642-ben nősült. Választottja a 17 éves, műveletlen és királypárti Mary Powell volt, aki alig egy hónap után külön költözött Miltontól. Az elhagyott művész ekkor írta meg később elhíresült pamfletjét (A válás elmélete és gyakorlata) a válásról, melyben kifejtette – emiatt több egyházi kritika illette – hogy a szerelem a kegyes lelki vonatkozás mellett testi aspektussal is rendelkezik. A polgárháború hatására végül Mary a következő évben visszatért férjéhez, és 1652-ben bekövetkezett haláláig 3 gyermeket szült a költőnek. 1656-ban kezdődött Milton második házassága: Katherine Woodcock a neki szült leánygyermekkel együtt azonban már 1658 folyamán meghalt. A költő szonettben emlékezett meg róla. A megkeseredett költő ekkor írta meg monumentális eposzát, az Elveszett Paradicsomot, amit azonban a pestisjárvány és az 1666-os londoni tűzvész miatt csak 1667-ben publikáltak. Az 1660-as években új, szintén fiatal feleségével, Elizabeth Minshullal a mai Burnhill Rowra költözött. A nagy korkülönbség ellenére a házasság boldognak bizonyult. Milton élete hátralévő részében itt is maradt egy Chalfontba tett utazást (1665) kivéve, amit a pestis elkerülése érdekében tett. Kései verseit a vak költő rokonainak és tanítványainak címezte. Nyugodt, békés körülményeiről tanúskodik leghíresebb művének folytatása, az 1671-ben megjelent Megtalált Paradicsom. Ugyanekkor írta meg egyik legszebb művét, mely A küzdő Sámson címet viseli. Témája a megalázott győzedelme a megalázók fölött. Ez a győzelem a megvakított ember diadalmas, önként vállalt halálával teljesedik be. 

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL