Paul Cézanne
 (1839, Aix-en-Provence – 1906, Aix-en-Provence)

 

francia festő

Jómódú családból származott szülei kívánságára jogásznak készült és csak 1863-tól kezdve szentelte magát teljesen a művészetnek. Az impresszionisták többségével szemben őt éppannyira érdekelte a rajz, a kompozíció, a formák szilárdságának és állandóságának kifejezésére szolgáló síkok, mint a szín és az árnyalatok. Az egyiket nem tudta elválasztani a másiktól, s ezt mondta: "A rajz és a szín nem különböző dolgok. Amikor és amennyire festünk, annyira egyúttal rajzolunk is. Minél harmonikusabb a szín, annál pontosabb lesz a rajz. Ha a szín eléri teljes gazdagságát, akkor a forma is teljes. A kontrasztok és a tónusok viszonya - íme a rajz és a modell titka" - ez utóbbi megfogalmazással csatlakozva Seurat, Signac és a neoimpresszionisták esztétikájához. Ellentétben az impresszionistákkal, a dolgok lényegét és állandóságát akarta ábrázolni. Ennek megfelelően kijelenti: "A természet mindig ugyanaz, de ahogy számunkra megjelenik, semmi sem marad belőle. Művészetünknek kell megteremtenie borzongató tartamát, valamennyi változásának elemeivel és látszataival", másfelől leszögezi: "Két dolog van a festészetben: a szem és az agy; e kettőnek segítenie kell egymást; kölcsönös fejlődésükön kell munkálkodnunk, de festőként ezt így tesszük: a szem fejlődésén a természet szemlélése által, az agyén a megszervezett észleletek logikáján keresztül munkálkodunk, hiszen ezek az észleletek nyújtják a kifejezési eszközöket". Lassan dolgozott, szüntelenül visszatért ugyanahhoz a képhez, néha évek múlva is, hogy felidézze a látszatot is, de főként a dolgok lényegét. Műve nem csupán a jelen ábrázolása - mint az impresszionistáké -, hanem a múltat és a jövőt is felidézi. Művészete ezért időtlen, s ezért lesz meghatározó jelentőségű a modern művészet - különösen a fauvizmus és a kubizmus - számára. Az alábbi korszakairól beszélhetünk:

Romantikus korszak (1871 végéig)
Impresszionista korszak (1872-77)
Konstruktív korszak (1878-87)
Szintetikus korszak (1888­1895)
Lírai korszak (1896-1906)

Mint kora legtöbb művészének, Cézanne-nak is volt egy sötét, borongós korszaka, mielőtt még a színek örömeinek szentelte volna magát. Ez az időszak, amelyet romantikusnak, barokknak vagy "vaskosnak" nevezhetünk, 1861-től 1871-ig tartott. Az aixen-provence-i Bourban kollégiumban Zola iskolatársa volt, Zolának barátja is marad egészen az 1886-os szakításig. Kollégiumi tanulmányai után Cézanne Aixben tanul rajzolni, majd 1861-ben Párizsba érkezik és az Académie Suisse-on tanul. Itáliai mesterek képeit másolja, portrékat, csendéleteket és néhány tájképet fest. Mindezeket a műveket vastag festékfelrakás jellemzi, faktúrájuk kontrasztot alkot az erős árnyékokkal, amely elv gyakran tiszta feketék, valamint a sötét és mértéktartó tónusokkal, amelyekben többnyire a fekete, a szürke, a barna, a párizsi kék, s néhány fehér folt dominál. Olykor egy zöld vagy vörös vonás élénkíti ezt a szinte komor egyszínűséget.

Édesapja

Édesanyja

Mikor kapcsolatba kerül az impresszionistákkal, s mindenekelőtt Pissarróval, akivel az Académie Suisse-en találkozik, a világos színek kedvéért Cézanne felhagy a sötét festési modorral, technikáját megszabadítja a gyakran túlzottan vastag festékfelrakástól, s átveszi új barátainak hézagos, egymás mellé helyezett és darabos ecsetkezelését. Ezt a korszakát, amely 1872-től körülbelül 1882-ig tart, nevezik impresszionistának. Az átmenetet az Egy modern Olympia c. festménye jelzi. A síkokat, a strukturált formákat kívánja meghatározni a térbeni a világegyetemben levő dolgok állandóságát, túl puszta megjelenésükön. "A fény olyasmi, ami nem reprodukálható. Valami másnak, a színnek kell képviselnie. Akkor lennék elégedett magammal, ha ezt megtalálnám." Az első fontos festmény, amelyen Cézanne új művészi elképzelései megnyilvánulnak, Az akasztott ember háza, amelyet 1874-ben, az impresszionisták első kiállításán, majd később, 1889-ben a Világkiállításon mutatott be. Ugyanebből az időszakból származnak más auvers-i tájképei, pontoise-i látképei, amelyeket többnyire Pissarro társaságában készített. Ugyanilyen modorban fest most már csendéleteket, arcképeket vagy többalakos festményeket.

Cézanne a művészetet - főleg a sajátját - állandó fejlődésnek tekinti. Rövidesen elavultnak tartja az impresszionista stíluseszményt, olyan egyensúlyt kíván felfedezni, amelyben a szín és a rajz, az árnyalatok és a formák immár átfogó szintézist alkotnak. Innen ered a szintézis korszak elnevezés, amellyel az 1883 és körülbelül 1895 között született műveit illették. 1883 és 1885 között Cézanne több látképet fest a Marseille melletti L'Estaque­ról, s ezeken valóban jelentkeznek festészetének új tendenciái. Gasquet barátjának írott egyik levelében megjegyzi: "A síkok a színben, a síkok! A színezett hely, ahol megborzong a síkok lelke, a nagyítólencsével összegyűjtött fénysugarak forrósága, a síkok találkozása a nap ragyogásában. Síkjaimat már a palettán kikevert tónusaimmal készítem... Látni kell a síkokat... Pontosan... de egymásba kell illeszteni, össze kell olvasztani őket. Hogy forogjanak akár a fogaskerekek, s egyszersmind egymásba is ékelődjenek. Egyedül a dolgok volumene számít." Szüntelenül azt keresi tehát, hogy miként lehet kizárólag a színnel ábrázolni a perspektívát, ez jellemzi csodálatos rajzait, akvarelljeit vagy a Sainte-Victoire-hegy által inspirált festményeit, amelyek részben 1885 és 1887 között születtek, de témájukhoz a mester egészen haláláig vissza-visszatért.

Művészete ettől kezdve egyre inkább a kubizmus felé mutat, ahogy ő maga meghatározta: "A természetet a henger, a gömb és a kúp formáiból kell kialakítani, az egészet perspektívából szemlélve... a természetet mi, emberek inkább mélységben, mint felületként látjuk." Nem használja a kocka (cube) kifejezést, de a Sainte-Victoire­hegy síkságán egyes házak valójában kockák, a fák hengerszerűek, magát a hegyet pedig úgy rajzolta le, festette meg vagy jelenítette meg akvarellképein, hogy a talaj fölött egymásra helyezett síkok határozzák meg tömegét, szerkezetét és terjedelmét. De egyes L'estaque-i látképein is egyszerre ábrázolja és idézi fel a víz felszínét és mélyét; képes volt megjeleníteni horizontalítását, s főleg - ami új dolog - vertikalitását, terjedelmét, cseppfolyós és sűrű tömegét is. Csendéleteiben Cézanne ugyanezt az eljárást követi: a színek minőségének, az árnyalatok és tónusok intenzitásának segítségével, a lágyság fokozataival vagy az ecsetkezelés változtatása révén jellegzetes természetet ábrázolva sejteti meg a tárgy lényegét. Cézanne ugyanerre törekszik a személyek ábrázolásában is, akár portréról, akár aktról van szó; bele akarja illeszteni őket saját világukba: a művész tehát fel akarja fedezni modelljét, azon túl, amit az szemmel láthatólag felfedhet neki, s mint Pygmalion, fel akarja tárni önmaga számára a modellt azon az eszmén és érzeten keresztül, amelyet ő, Cézanne nyer róla.

A lírai korszaknak nevezett utolsó évtized művei megerősítik azokat a tendenciákat, amelyek nyomán a mester még kiegyensúlyozottabb szintézist teremt a kompozíció és a formális szerkezet szigora s a koncepció líraisága között. Művészete, amelyben egyre kisebb szerepet játszik a spontaneitás, ettől fogva intellektuális szigorával a kubizmus csíráit rejti magában, másfelől - a színes formák lírájában - a fauvizmust előlegezi. A különböző síkok csodálatos megkomponálása révén kiemelkedő Csendélet hagymákkal című képről leolvashatók a kubizmus alapvonásai; a pohár egyidejűleg két nézetben szerepel. A Nagy fürdőzőkben már közvetlenül a kubizmus jelentkezik: a kompozíció csodálatosan ritmikus, a síkok pontosan meg vannak határozva: egymásra helyezésük játéka és az összes harmónia közvetlen előképe Picasso csaknem ugyanekkor, 1906-1907-ben festett Avignoni kisasszonyok című képének. Így Cézanne teljesen eleget tett festői ambícióinak, amelyeket így foglalt össze : "Az impresszionizmusból valami szilárdat, állandót akartam csinálni, olyat, mint a múzeumok művészete."

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL:


Achille


óra


akasztott háza


Olympia


önarckép


Victorie


öböl


fiú


kártyázók


fürdés


csendélet


nagy fürdő