Szürrealizmus
A szürrealizmus a Dada folytatása. Szenvedélyesen kereste azokat a módszereket, amelyek segítségével az ember újra megtalálhatja a közvetlen életet, az ártatlanságot, a szabadságot. Úgy vélték, hogy az ember hamisítatlan, igazi énjét a tudatalatti világban találhatjuk meg. Ha átengedjük magunkat a tudatalatti látszólagos önkényének, az álom révén meghódíthatjuk a szürreális életet, eljuthatunk az ésszel meg nem ragadható jelenségek világába. A szürrealizmus az első világháború után alakult ki Franciaországban, egyaránt jelen volt az irodalomban és a képzőművészetben.
Ideje: 1924 - 1945. A szó eredete: 'sur réalisme' (francia) = realitáson túli, valóságfeletti. Központjai: Franciaország, Spanyolország Lényege:
Eszköztárának két irányzata:
A stílus közkedvelt alkotási módszere az automatizmus. Legnevesebb képviselői: Salvador Dalí, Joan Miró, Max Ernst, René Magritte, Paul Klee és Yves Tanguy.
A háború után megerősödő szürrealizmusnak volt az előfutára a Giorgio de Chirico által alapított "metafizikus festészet", amely az 1910-15 közötti években fejlődött ki. A metafizikus festészet szakított a futurizmus dinamizmusával és kristályos formatisztasága, nyugalma már a neoklasszicizmust készíti elő. Képviselői azt vallották, hogy fel kell fedni a tárgyak rejtett nyelvét, az álmok, a tudatalatti világát, a dolgokban rejlő mágiát. A mozgalom célkitűzését kitűnően jellemzik Chirico szavai: "Mi, akik ismerjük a metafizikus ábécé jeleit, tudjuk, milyen örömök és fájdalmak vannak bezárva egy portikusba, utca szögletébe, szoba falai közé vagy egy doboz belsejébe."
Chirico, A filozófus meghódítása c. képén, a furcsa egyenes vonalú építmények, a jéggé dermedt vasútállomás a mester gyermekkorát idézik, amikor Görögországban élt, ahol apja egy vasúti építkezést irányított. A szokatlan tárgyak mintha csak Lautréamont gróf híres mondását szemléltetnék: "szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon."Hektor és Andromakhé a bábuk világa. A szobrok és az árkádok, az elhagyatott terek és a vasútállomások első korszakát ez a másik követte: a a zsúfolt belső tereké. Utóbb mindkét korszakát megtagadta a festõ. Metafizikus festészetének témái álomszerűek.
A szürrealizmus másik korai képviselője az európai festészetben az orosz Marc Chagall. 1910-ben kerül Párizsba, de ott is otthoni élményeit, a kis galíciai zsidó falut, rokonait, gyermekkori élményeit festi misztikus révületben, gyakran álomszerű, költői víziókban. Képein gyakran különféle emlékek és élmények képét vegyíti, néha meghökkentően deformál, játékos ötletekkel változtatja meg a dolgok naturális formáját.
Én és a falu A muzsikus Szürrealisztikus elemekkel vegyülő képei legmegragadóbb darabja az Én és a falu. A képen ritmikus, egymásba vágó montázsban sorakoznak falujának emlékképei, felhasználja tehát a futurizmus szimultanizmusát, a Boccioni-féle idő-tér egybeolvasztást. 1914 után többnyire a faluja életéből vett jeleneteket festi, álomszerűen átalakítva a meseszerű élményeket.
Salvador Dalí, a 20. század egyik legtitokzatosabb művésze. A közkedvelt spanyol festő a szürrealizmus legismertebb képviselője, a szürrealista festészettel és alkotókkal Párizsban ismerkedett meg. Freud és a pszichoanalízis felfedezéseit felhasználva rémálmokat, hallucinációkat, hatásvadász kompozíciókat jelenített meg, virtuóz ecsetkezeléssel.
Az emlékezet állandósága c. művén színfokozatokból építkező illuzionisztikus tájképet teremt, amelyet meghökkentő tárgyak együttesével tölt be. A festmény a valóságos spanyol tengerpartot ábrázolja, az embriószerű lény és az olvadozó órák viszont Dalí személyes rögeszméinek szülöttei. Dali festményein az illúziókeltés fényképszerűen aprólékos eszközeivel egymás mellett ábrázolja a valóság és fantasztikus álomképek elemeit. Legismertebb szürrealista képei - így a már említetten kívül: A polgárháború előérzete - mellett ismertek színpadtervei is.
Dalinál is többről volt szó, mint az avantgárd elsődleges célja, tudniillik hogy magát a tárgyat eltüntessék: az álmok és a tudatalatti világát mutatta be. Dalí egyenesen „kézzel festett fényképnek” nevezte képeit. A hagyományos perspektíva segítségével fordított világba csalogatja, majd abszurd vagy rejtélyes látvánnyal szembesítik a nézőt.
Fiatal korától átlagon felüli képzelőerejét René Magritte a festészetnek szentelte, ami lehetővé tette számára, hogy álmait és vízióit képekké varázsolja. Életműve a szürrealista mozgalom része, ő volt az egyik legjellegzetesebb képviselője ennek az irányzatnak. Magritte festészete azonban, amely titokzatos gondolatvilágának visszatükröződése, nem emlékeztet egyetlen más stílusra sem. Művészete az irreális és a hétköznapi csodálatos és váratlan találkozásán alapul. Ebben hasonlít de Chiricóhoz és a dadaistákhoz, akikkel megosztja érdeklődését a furcsaságok és a gúny iránt.
Kincses sziget képén félig madár, félig növény testű lények terjesztik ki szárnyukat. Gyökerük a földhöz köti őket, aminek ellentmondásával a művész az emberi természet szorongató értelmetlenségét szimbolizálja. Arnheim tartománya: Az ablakként értelmezett vászon, illetve az ábrázolt ablak sas formájú hegyre néz. A betört üvegtábla darabjai tájképtöredékként hullnak a padlóra - és egyszer csak rájövünk, hogy az üveg nem is átlátszó! Magritte rázúdítja nézőire a maga irreális és költői világát. Alkotásaival igyekszik meglepetést és meghatottságot kiváltani, valamint tágítani a világ vízióját, mint például a Hamis tükör c. műve. 1920 és 1967 között mintegy ezer képet festett, amelyek inspirációul szolgálnak az eljövendő festőnemzedékek számára. Yves Tanguy francia szürrealista festő. Autodidakta, 1939-től Amerikában élt. Az automatikus festészetet művelte, motívumai mélytengeri alakzatok látomásszerű tájban. A festő művészetét 1926-ig naivnak lehetett mondani, ám 1928-tól kezdve kialakult misztériummal teli egyéni stílusa.
Az Öreg látóhatáron, ezek a különös formák mintha egy fantasztikus óceán mélyére süllyedtek volna valamikor. Párhuzamosok találkozása: A mester 1930-as afrikai utazása nagy fordulatot idézett elő művészetében: formái pontosabbak lettek, kiemelkedtek az óceánból. A furcsa tárgyak, amelyek ezt az elhagyatott világot benépesítik, óriási ásványok vagy csontok képzetét idézik fel. A Bebútorozott idő c. kép egy szétrombolt világot idéz furcsa képzeletbeli tárgyakkal benépesítve, mintha csak egy eljövendő korszaktól óvna bennünket, amely az atombombával valósággá vált.
A szürrealizmus a 20. század első felét uraló politikai és szociális állapotok legpontosabb tükrözése. Ez látható Max Ernst egyik-másik képén is.
Ernst, aki a dadaizmus kezdeményezőinek egyike, később a legtevékenyebb párizsi szürrealisták közé tartozott. Legjellegzetesebb műveiben a modern mélylélektan hatása alatt álombeli élményeket festett meg.
Jean Miró, első ránézésre merőben artisztikusnak hat, biomorfizmusa azonban az identitás felbomlását fejezi ki. A szürrealista elméletek megerősítik meggyőződését a művészi szabadság szükségességéről: mindig többdimenziós és sokoldalú alkotó; fest, szobrokat készít, kerámiatechnikát alkalmaz. A világhírű művész fantasztikus világot kelt életre, amely a képzeletében születik meg. Furcsa és gyönyörű formák, madarak és csillagok kísérik minden napját, egészen haláláig.
Ez az álmaim színe című alkotásban a szöveg vizuális költemény módjára a festmény alkotóelemévé változik. Abban a korszakában festette, amikor kijelentette, hogy nem határolja el egymástól a festészetet és költészetet. A Csendélet régi cipővel kép a spanyol polgárháború kellős közepén készült. A reális módon megformált tárgyak mintha részeikre esnének szét e különös sötét szín hatása alatt, tükrözve azt a drámát és borzalmat, amit az emberek átéltek.
Paul Klee svájci festő és grafikus, az absztrakt művészet egyik képviselője, a szürrealista festészet meghonosítója Németországban.
Arra törekedett, hogy elhagyva a tér, perspektíva, fény-árnyék elemeinek alkalmazását, a tudatalatti irracionális, kuszált világát ábrázolja.
Vajda Lajos és Korniss Dezső nevéhez fűződik a szürrealizmus magyar válfajának megteremtése, akik a bartóki, kodályi példára hivatkozva fogalmazták meg programjukat: "Tradíció nélkül nem lehet semmit sem csinálni és ez a magyar körülmények között csak a magyar népművészet lehet. Ugyanazt akarjuk, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak..." Ezen a tradíción elsősorban a Szentendrén található magyar és szerb egyházi és népi, naiv művészeti hagyományt értették. Erről tanúskodnak Vajdának az ikonfestészettől ihletett Liliomos önarcképe és Korniss 1935-ös Szentendrei motívuma.
Korniss Dezső 1947 - 48-ban készült "Szentendrei motívum II." c. festménye annak az avantgardista mozgalomnak egyik legfontosabb, mintegy programadó és összegező műve, amely a harmincas évek elején bontakozott ki a magyar művészetben, s főként Szentendréhez kapcsolódott. Korniss Szentendrei motívum címen több, ún. konstruktív-szürrealista képet festett, amelyekkel a szürrealizmus jelképrendszerének és a konstruktivizmus képszerkesztő módszerének új jelentést hordozó ötvözetét alkotta meg.
Chagall látomásos művészete nyomán festette Ámos Imre a háború embertelensége ellen tiltakozó, tragikus hangú képeit. (pl. Sötét idők - Csendélet sertésekkel) A szentendrei festők közül Ámos, akit méltatói "magyar Chagall"-nak neveztek, egészen más úton jutott el a szürrealizmus határáig, mint Paizs-Goebel Jenő. Kezdetben Rippl-Rónai József művészetének "fekete korszaka" hatott rá, majd a "legbensőbb lelki élet vizuális kifejezéseiben" kereste a festészet új lehetőségeit. "A tárgyaknak különös élete van, egyiket, másikat egész sajátos légkör veszi körül, amihez bizonyos emlékeim társulnak. Ezeknek az emlékképeknek kivetítése érdekel" - vallotta. Módszerét "asszociatív expresszionizmusnak" nevezte. Lírai indítású, szelíd álmokkal teli festészete a második. világháború idején egyéni tragédiájának előérzetétől beárnyékolva egyre komorabbá, drámaibb, víziókkal terheltté vált. Naiv és mágikus stíluselemekből sajátos módon ötvöződött össze a harmincas évek elejétől Szentendrén dolgozó Paizs-Goebel Jenő szürrealisztikus festészete. Az Aranykor Paizs Goebel művészi magára találásának éveiben keletkezet. Balra az előtérben romantikus én központúsággal uralkodva az előtér és háttér elemein áll a művész. Mögötte a nyitott ablakon a szabadba láthatunk. A romantikában született motívum ez is: a világra nyílt ablak, az elvágyódás, a szabadságvágy szimbóluma. A belső térben két színes tollú, halott madár, az egyik az ablakpárkányon fekszik, a másik szögön függ. Paizs Goebel művészetében állandóan visszatérő téma a halott madár, nemcsak a szimbolisták életérzésében gyakori halálvágy, halálfélelem megtestesítője, hanem a szabad szárnyalás ellenpontja is, nemiképp a művész megnyirbált vágyainak szimbóluma. A művész egyik kezét óvóan maga előtt tartja, másikkal mintegy mágusként vezeti át a szemlélőt a külső világba. Két szimmetrikusan lefelé repülő galamb közeledik a jobb kezében tartott búzaszemek felé. A messzeségben kék tó, rajta fehér bitorlás, a parton pedig még egyszer megjelenik a festő groteszk, sovány alakja, az elvágyódás, távozás, halál romantikus jelképei: a hajó és vonat közelében. Mintha hirtelen megdermedt volna a színes világ, s a művész döbbenten várná a fejleményeket.
A szürrealizmus olyan, mint egy emberi test - vannak a különböző szervek, amelyek együttesen, együttműködve alkotják az embert. Ez a nagyszerű a szürrealizmusban: ki-ki meglelte a maga kibontakozási terét, anélkül hogy a másikat kirekesztette volna. A többi, stíluson alapuló művészetben ilyen nem létezett. A szürrealizmus, mondhatnánk, a posztmodern megelőlegezett diadala volt, amelyet bárki a magáénak vallhatott. A szürrealista alkotók nézetei szerint művészi alkotás akkor jön létre, ha a művész a gyermeki világlátáshoz, a mámor vagy az álom tudatállapotához hasonló módon rendezi össze a valóságelemeket. Ezek önmagukban lehetnek élethűek, csak a műalkotáson létrejövő kapcsolataik meghökkentők.
|