Ahogyan az építészet, a reneszánsz festészet is Itáliából indult hódító útjára. A humanista szemlélet, a természeti jelenségek megfigyelése és megértése, az antik kultúra tanulmányozása és az élő modell után való rajzolás által megismert törvényszerűségek alkalmazásával addig soha nem látott remekművek keletkeztek. A különböző festéstechnikai újítások, a szín és térperspektíva, a lazúros, fátyolos festésmód mind hozzájárultak, hogy a román és a gótikus korszak elnyomottsága alól felszabadulva egy, az addigi merev hagyományokkal szakító stílus jöjjön létre.  A perspektivikus ábrázolás a térbeli tárgyak sík felületre történő leképzését jelenti. A reneszánsz festők rájöttek, hogy a térbeli párhuzamos egyenesek látszólag egy pontban találkoznak. Ennek eredményeként a valóságban ugyanakkora, ám a szemlélőtől nem egyenlő távolságra lévő tárgyak különböző méretűnek látszanak. A perspektivikus ábrázolásmód alkalmazásával egyre népszerűbbé váltak az épület- és a belső térábrázolások. A kor négyzet alakú burkolólapokkal fedett padlói számtalan lehetőséget nyújtottak a távlat érzékeltetésére. Megkülönböztetünk lineáris és centrális perspektívát.

Összefoglalva a reneszánsz festészet általános jellemzői:

  • új: perspektivikus ábrázolás
  • gyakori a természeti háttér
  • élénk, gazdag színvilág
  • a bibliai és mitológiai témák mellett megjelenik a mindennapi élet, a tudományok tisztelete is
  • új: portréfestészet
  • fontossá válik a mozgások, érzelmek természetességének visszaadása

A RENESZÁNSZ FESTÉSZET NAGYJAI

Itáliában három korszakra bontható a reneszánsz festészete, és ezen belül a következő művészekre, alkotókra (teljesség igénye nélkül):

a./ TRECENTO (14. század, 1300-as évek - korai reneszánsz):

  • Giotto (Ambrogiotto di Bondone)

b./ QUATTROCENTO (15. század, 1400-as évek - érett reneszánsz):

  • Massaccio (Tommaso di Ser Giovanni di Mone)
  • Andrea Mantegna
  • Leonardo da Vinci
  • Paolo Ucello
  • Sandro Botticelli

c./ CINQUECENTO (16. század, 1500-as évek - késői reneszánsz):

  • Michelangelo Buonarroti
  • Vecellio Tiziano
  • Raffaello Santi

GIOTTO

Szent Ferenc kiűzi az ördögöket Arezzo városából

Vizitáció

Assisiben, a protoreneszánsz festészet hatalmas olvasztókohójának helyszínén jelenik meg legelőször mint művészettörténeti személyiség az új stílus legnagyobb mestere, Giotto. Körülötte vonultak fel az öregebbek, akiktől tanult és akik tőle is tanultak, és a fiatalabbak, akik igyekeztek az ő nyomába lépni. A San Francesco széles egyhajós fölső templomának oldalfalain vonul végig a Ferenc-legenda nagyrészt csodás eseményeit ábrázoló freskóciklus. A ciklusnak hármas ritmusban sorakozó képei az első pillantásra rejtett, ám szoros formai kapcsolatban álló kompozíciók. Az ifjú Giotto és társai az 1297-99 közötti időszakban festették a freskókat. Az érett mester Assisi után Padovában alkotta meg klasszikus főművét, azt a freskóciklust, amelyet Enrico Scrovegni, a gazdag polgár az 1302-ben építtetett és a régi római amfiteátrum romjain emelkedő palotájához csatolt Mária-kápolnának, a Cappella dell'Arenának a díszítésére rendelt meg. Giotto, a művészet korszakalkotó megújítója. De ahhoz, hogy ez az "igazi" reneszánsz felé haladó fejlődést tükröző tudati változás bekövetkezhessék, olyan társadalmi viszonyokra volt szükség, mint amilyenek a toszkánai Firenzében létrejöttek. Giotto életműve, meghatározóvá vált a trecento művészet tovább sorsára, szinte az egész századon keresztül.

Masaccio

Szent Péter és Szent János apostol szétosztja a közösség javait a jeruzsálemi szegények között

(Firenze, Santa Maria del Carmine-tempolom, Branacacci-kápolna)

Bár az olasz Masaccio igen fiatalon, alig 27 éves korában halt meg, és kevés teljes egészében neki tulajdonítható festményét ismerjük, művészettörténeti szerepe mégis jelentős, a reneszánsz festészet első jeles képviselőjének tekintik. Műveihez, mint például Branacacci-kápolna freskóihoz zarándokoltak a firenzei festők, tanulni tőle. A szent történetek hagyományos jeleneteinek újszerű előadásában következetességgel mindenkor magára az emberre koncentrált. A súlyos testek szilárd statikával állnak a földön, anatómiájuk még nem annyira természettudományos ismereteken, mint a test alkatába belelátó intuíción alapul, tömegük hatását a szigorúan aláomló drapéria redőinek tömörsége teszi teljessé. Az arcok és mozdulatok hatalmas energiája finom árnyalatokban fejezi ki a lényeget. Az antik filozófusokhoz vagy donatellói prófétákhoz hasonlatos személyiségek méltóságteljes sorában a köznapi típusoknak, a gyermekét tartó anyának vagy a kereszteléskor összekulcsolt kézzel térdelő ifjúnak, a meztelen vagy puritán öltözetű testek formáinak minden lakonikus egyszerűségű részlete az emelkedett tartalmat szolgálja. A portréfigurák, a karmelita szerzetesek képmásai és közöttük a művészönarcképek műfajának úttörő pózában a képből kitekintő saját arcmása az individuális emberábrázolás szabatos példái. Masaccio művészetének "igazi" reneszánsz tette az, hogy végtelenül egyszerűnek ható eszközeivel, melyek mögött azonban mélységes ember- és természetismeret lakozott, az új korszak emberének etikumát, a humanizmus eszményének következetes morális magatartását azzal teljesen egyenlő értékű festői alkotásban realizálta. Leonardo, Raffaello, Michelangelo ifjúkorukban a Brancacci-kápolnába valóban mint akadémiát jelentő festőiskolába jártak el, és őseiknek teljes tudatossággal Giottót és Masacciót vallották. Masaccio példamutatása azonban a quattrocento folyamán mégsem csak részletekre felbomlottan érvényesült, hanem a festészet fejlődésében olyan újságokkal is kiteljesedett, amelyek az ő életművében még csupán mint közeli lehetőségek mutatkoztak meg. Ezek azután olyan új és más utakat törő mestereknél  váltak valóra, mint amilyen Mantegna lett.

MANTEGNA

Cámara de los Esposos - Mantegna illusztrációival 1472-1474.

Pietá

A térérzékelés egyik legnagyobb reneszánsz mestere a padovai Mantegna volt. Főként portrékat és freskókat festett, de tervezett kelyheket, illetve vázákat is. Munkáira jellemző a már-már szobrászi plasztikusság, a régiségek gyakori ábrázolása, valamint a perspektivikus rövidülés mesteri alkalmazása. A perspektíva és anatómia minden művészi eszközének és az emelkedett tartalmak méltó kifejezőképességének teljes birtokában volt, mint ezt az életművén végigvonuló Szent Sebestyén-oltárképek változatos sora is példázza. Mantegna zseniális formai és tartalmi újításai, egyéni stílusának nagysága minden archeológiai erudíciójával és humanista kultúrájával együtt az antikvitást túlhaladó reneszánszt példázza. Mantegna az új művészeti ágnak számító sokszorosító grafikában is jeleskedett mitologikus és biblikus témákat megjelenítő rajzaival.

LEONARDO DA VINCI

Mona Lisa

Sziklabarlang Madonna

Az olasz Leonardo da Vinci a reneszánsz embereszményének, a "homo universale" (egyetemes ember) megtestesítőjeként egy személyben volt festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, feltaláló és zenész. Leonardo képein világosan láthatjuk festői hitvallását, mely szerint a látás azonos a felismeréssel és a megértéssel. Nevéhez fűződik a kontúrok elmosásával kialakított ködös, "sfumatós" festészeti mód kifejlesztése. Leghíresebb művei egy firenzei kereskedő feleségének arcképe, a Mona Lisa, a Sziklabarlang Madonna, valamint a milánói Sta. Maria delle Grazie kolostor ebédlőtermében készült falkép, az Utolsó vacsora.

Az Utolsó vacsorát már a kortársak is abszolút mesterműként emlegették. Leonardónak a freskótechnikával folytatott kísérletei azt eredményezték, hogy a kép - nem sokkal befejezése után - kezdett lepattogzani a falról; ez azonban vélhetőleg még jobban fokozta azt a bámulatos hatást, ami ebből az alkotásból sugárzott. A kép újításai jellemzőek azokra a változásokra, amelyek 1500 körül stiláris tekintetben, de a művészetfelfogás egészét illetően is felléptek. Abban az eljárásban, ahogyan Leonardo a centrális perspektíva segítségével illuzionisztikusan kitágítja a refektórium terét, a 15. század valamennyi újítása benne foglaltatik. Az Utolsó vacsora témájának korábbi értelmezései túlnyomó részben a horizontális vonalakat hangsúlyozták, s a jelenetet egy fal előtt rendezték el. Leonardo ezzel szemben a térbeli dimenziót hangsúlyozza, aminek révén kiemeli Jézus alakját. Az ő középponti elhelyezkedését az apostolok csoportosítása bal és jobb keze felől, valamint felé forduló mozdulatuk szintén kidomborítja. Ezt az odafordulást a megjelenített pillanat motiválja: Jézus közli tanítványaival, hogy egyikőjük el fogja árulni őt. Munkáinak többsége befejezetlen maradt. Kiterjedt érdeklődése, élénk kutatószelleme állandóan új problémák megoldására ösztönözte. Számos technikai találmány elméleti vagy gyakorlati megoldásával kísérletezett (ilyen többek között a repülőgép, a tengeralattjáró, a vontcsövű ágyú, a hidraulikus sajtó, a mechanikus szövőszék, a csavarvágó gép stb.).

Paolo Ucello

A San Romenó-i csata

A firenzei Uffizi képtárban őrzött San Romano-i csata egyike azon három képnek, amelyet a Mediciek firenzei palotájuk egyik terme számára rendeltek meg. A képeken ábrázolt jelenetek a firenzei haderőnek a sienai csapatok felett San Romano mellett 1432-ben aratott győzelmét ábrázolják. A festményeket nem tekinthetjük immár a középkori fogadalmi képek értelmében a hála vallásos kifejeződéseinek; sokkal inkább a humanista felfogású megbízóknak a történelmi és a kortárs témák iránt megmutatkozó fokozódó érdeklődését elégítik ki. Érdekes az is, hogyan valósult meg a gyakorlatban a firenzei művészek által újonnan kidolgozott perspektívaelmélet. A távlat sematikus alapvonalait a földön ügyesen elrendezett, széttört lándzsák rajzolják ki. A térbeliséget az elesett katonák és lemészárolt lovak hangsúlyozzák; a művész őket a kép előterében, perspektivikus rövidülésben ábrázolta. Paolo Uccello a festőt kompozíciónak Alberti az Értekezés a festészetről (1436) című művében foglalt alapelveit is alkalmazta alkotásain. Az emberek és az állatok színei, gesztusai és tartása tudatosan ellenpontozzák egymást. A rúgkapáló és ágaskodó lovak kiemelik a jelenet drámaiságát. Az elméleti elvek gyakorlati alkalmazásához a klasszikus antik korról felhalmozott mind nagyobb tudás is hozzájárult. A festői kompozíció fogalmának kialakulása radikális fordulópontot jelent a művészet történetében. Az arany és egyéb költséges festékanyagok hiánya Paolo Uccello képein világossá teszik ezt a változást. Egy műalkotás értékét ettől fogva egyes-egyedül a szellemi és művészi teljesítmény határozta meg.

BOTTICELLI

Sandro Botticelli (1445-1510) műveiben a Mediciek firenzei udvarának költőivé finomult légkörét jeleníti meg. Festészete másféle tükörben mutatta be a század utolsó harmadának Firenze-képét. Sikeres és hosszú pályája vezetett a cinquecento elejének az ő művészetétől már elidegenedő világába. Életművében szép számmal szerepelnek a firenzei templomok számára készült oltárképek és kisebb falképek, az elitről festett portrék és a házkápolnákba rendelt Madonnák, ő azonban nagyobb arányú freskóciklusokra csupán kivételesen vállalkozott. Mitológiai témákat feldolgozó, ismert festményei a Tavasz és a Vénusz születése.

Vénusz születése: Lorenzo di Pierfrancesco de Medici megbízásából készült. Vénusz a szépség szimbóluma, és születése a szépség megjelenésének a jelképe a földön. Ezt a pillanatot látjuk éppen, amikor a szépség és a szerelem istennője a kagylóból partra száll, ahol már egy nimfa várja, hogy bíborszínű köpenyt terítsen rá.

A képzőművészetek fejlődése olyan csúcspontot ért el a 15. 16. század fordulóján Itáliában, amelyhez hasonlót keveset találunk, ha végigtekintünk a művészetek egyetemes történetén. Minden kornak megvan a maga felfogása a művészi szépről, amelynek fényénél a múlt alkotásait megítéli. Így az "ötszázas évek" (cinquecento) elejének olasz művészetét sem érezték a későbbi korszakok mind magukhoz közelállónak, alkotó törekvéseikkel, szépségeszményükkel rokonnak. A klasszikus tökéletesség jelzőjét azonban soha nem tagadták meg tőle, akár lángoló lelkesedésük, akár hűvös idegenkedésük nyilvánult meg ebben az értékelésben. Most a hangsúly arra kerül, hogy "amint a természet ezeket megalkotta", és ez a perspektíva és a fény-árnyék problémáinak felvetését jelenti. A kép nemcsak színek és tömegek harmonikusan megszerkesztett együttese a síkban, nemcsak eszmék és érzelmek kifejezője a látható világ elemeinek segítségével, hanem ezeknek az elemeknek törvényszerű rendje által, a való világ mintájára alkotott művészi világ. A valóság felfedezésének lázában azonban sokszor háttérbe szorulnak a művészi szerkesztés szempontjai, az élesen megfigyelt részletek ábrázolása és a nagy kedvvel előadott mese helyettesíti gyakran az érzelmek és eszmék szuggesztív kisugárzását. A valóság meghódításához az antik művészet ismerete is hozzájárul. Az ókori műalkotásokat nem másolják, hanem azoknak tanulmányozása mellett figyelik a természetet, az embert. Mi az az új, amit a quattrocento törekvéseivel szemben a század-forduló hoz? A valóság ábrázolásának művészi eszközei most már ismertek, s ezeknek birtokában a művészi szerkesztés és a lélekábrázolás elmélyítésén fáradoznak. A művészet ábrázolóeszközeinek elméleti problémái Leonardo művészetében jutnak végső megoldásukhoz. Ugyanakkor mély emberábrázolásával és a konstrukciós szempontok tudatosítása által új irányt kezdeményez. Vele egyidejűleg alakítja ki ifjú- és férfi-korában Michelangelo a cinquecento emberszemléletét. A quattrocentónak a mindennapi felé forduló éles figyelmével s a fiatalosan szögletes formák és mozdulatok iránti előszeretetével szemben náluk a mozgalmasságukban is méltóságteljes, ifjúságukban is tökéletesen kifejlett, a köznapi fölé emelkedett lelki állapotot sugárzó alakok jelennek meg. Ez a korszak Raffaello harmonikus művészetében éri el a klasszikus tökéletességet: a forma szépségét és kifejező erejét, a festői lágyságot, a kompozíció tökéletes egységét és gazdagságát.

Michelangelo

Sixtus-kápolna mennyezetfreskói: 1. Ádám teremtése

2. Részlet

A Sixtus kápolna építészetileg tagolatlan, hatalmas, fiókos teknő-boltozatú terem. Egyedüli díszei a falfestmények. Az oldal-falakat a 15. század végén a quattrocento legkiválóbb festői díszítették freskóikkal. Michelangelo 1518 őszén fog hozzá a munkához és néhány rövid megszakítástól eltekintve négy éven át dolgozik rajta. Eleinte gyakorlott freskófestőket vesz maga mellé segítségül, mert úgy érzi, hogy nincs elég tapasztalata ebben a mesterségben. De csakhamar elbocsátja őket és ettől kezdve egyedül dolgozik a hatalmas munkán. Az emberfeletti erőfeszítés szinte felőrli életerejét, de a mű lenyűgöző vonzása és megrendelőjének erőszakossága úgyszólván egyhuzamban hajtja végig a szerencsés befejezésig. Ami a mű megalkotásában új volt, s ami ma is legszembeszökőbb tulajdonsága: az a páratlan egység, amelybe a mennyezetfestmény egyes elemei összeforrnak. Ezt a művész elsősorban azzal a festett építészeti kerettel éri el, amely az egyes részeket elválasztja és egyben összekapcsolja. A fiókboltozatok közeiben festett kőfülkékbe helyezi el a hét próféta és az öt szibilla hatalmas alakját. A fülkék oldalfalaiból nyúlnak azután felfelé azok a kőpántok, amelyek a mennyezet közepén végigfutó képsorozat egyes képeit egymástól elválasztják. A képek nem egyforma nagyok, kisebbek és nagyobbak váltakozva követik egymást, ami a puszta mellérendeltség benyomását van hivatva megakadályozni s az egységet fokozza. A képsorozat a világ teremtését és az emberiség bibliai őstörténetét ábrázolja. A természetről Michelangelónak nincs mondanivalója. Művészetének egyetlen tárgya az ember, Paradicsomában nincs más szépség, mint az emberi testé.

TIZIANO

II Federico Gonzaga képmása

Bakkhosz és Ariadné

Az olasz Tiziano a cinquecento és a velencei festészet legnagyobb mestere. Műveire mindenekelőtt a színek felülmúlhatatlan gazdagsága jellemző. Nála biztosabban senki nem tudta a fényben változó színek játékát megörökíteni. Fiatalkori művei közül a Mária mennybemenetelét ábrázoló oltárkép, az Assunta a legjelentősebb. Kiváló emberismeretről s éles megfigyelésről tanúskodnak híres arcképei, mint pl. a mantovai udvar számára készült első műve: II. Federico Gonzaga képmása. A márki tekintetének és tartásának férfias ereje kontrasztot alkot a kutya szelíd és alázatos kedvességével. Mégis a színezés tökéletes árnyalása a legfigyelemreméltóbb ezen a vásznon: a vörösnek, a fehérnek és a kéknek ez a finom, kimunkált egyensúlya és a tompa fényű bársonyon oly szépen érvényesülő aranyhímzés. Életművében az ember, a gesztusok és arcvonások rögzítése hajtotta előre. A Bakkhosz és Ariadné azok közül a mitológiai tárgyú festmények közül való, amelyeket Tiziano "költeményeknek" nevezett. I. Alfonso ferrarai herceg alabástromszobájába készült, s valószínűleg Ovidius inspirálta. Ez a szuggesztív kép azt mutatja, hogy a 16. században senki más nem volt képes annyi szenvedéllyel és gráciával felidézni az antik világot, mint Tiziano.

RAFFAELLO

Csodálatos halfogás

Az athéni iskola

Az alig 37 évet élt művészt évszázadokon keresztül a festők fejedelme címmel illették. A római cinquecento harmadik nagymestere. Raffaello alig volt 25 éves, amikor a vatikáni pápai palota stanzáinak freskóit festette. Sokalakos festményei, kiegyensúlyozott kompozíciói főként történelmi témákat ábrázolnak. Művészeti munkásságának másik részét a Madonna ábrázolások képezik.  Vatikáni Stanzákban látható Raffallo freskók közül a leghíresebb Az athéni iskola. A csoportok a klasszikus bölcselet különböző korokban élő nagyjait ábrázolják. Platón és Arisztotelész, a két filozófus áll a középpontban. A lépcsősor tetején tudósok és gondolkodók veszik körül őket: Euklidész a matematikus és Ptolemaiosz a csillagász. A szakállas, ősz hajú Platónban sokan Leonardo da Vinci portréját fedezik fel, míg az előtérben a karjára támaszkodó filozófus - Diogenész - valószínűleg Michelangelo.  A festményt témaválasztása, szimmetriája és nyugodt, nemes légköre miatt akár a reneszánsz összegzésének is tekinthetjük. 

A 15. század előre haladtával Burgundiában és Flandriában a festészet meg a szobrászat egészen sajátossá érett stílussal lép elő. A "lángoló" késő gótikus építészeti stílus, a flamboyant különösen Franciaország északi vidékein, de még inkább Dél-Németalföldön hódít, mindez azonban már a gótika és a középkoriság igazi ellensége, a reneszánsz humanizmus felé vezet. A burgundi udvar festői és szobrászai 1400 körül Franciaország és Németalföld legjelentősebb művészeti központját hozták létre: tevékenységük csaknem az egész 15. századot átfogta, ez az északi reneszánsz, mely a firenzeivel egy időben bukkant föl. Legjelentősebb vezető festők:

  • Jan van Eyck (Németalföld)
  • Pieter Brueghel (Németalföld)
  • Hieronymus Bosch (Németalföld)
  • Jean Fouquet (Franciaország)
  • Clouet (Franciaország)
  • Albrecht Dürer (német)

JAN VAN EYCK

Rolin kancellár Madonnája

A németalföldi reneszánsz kezdetét két testvér, Hubert és Jan van Eyck közös alkotása jelzi. Hubert 1426-ban meghalt, Janról több adatunk van. Jan van Eyck több vallásos tárgyú képén van mesterjelzés. Olykor azonban a keretre írta a nevét meg az évszámot, így aztán érthető, hogy sok esetben az eredeti képkeret szétszedésekor a keltezés is megsemmisült. Többnyire a Madonnát ábrázolják ezek a képek: templom belsejében állva, vagy ülő helyzetben, ölében a Gyermek Jézussal; némelykor még egy ájtatos szemlélődésbe merült imádkozó alak is van az előtérben. Madonnáit jellemzik: gyöngéden lehajtott fej, háromnegyed profilban ábrázolt arc, magas, domború homlok, előkelően finom kéz; flamand típusú női szépség. Rolin kancellár Madonnája, Jan van Eyck egyik leghíresebb alkotása Rolint, aki 1376-ban született Autunben, és 1422-ben Jó Fülöp burgundi herceg kancellárja lett, e festmény tette halhatatlanná a művészettörténet egyik legnagyobb arcképfestőjének a keze által. A román ívek között előbukkanó táj, amelyet a jobb oldalt bemutatott részleten a maga teljes valószerűségében szemlélhetünk, valamelyik város látképe lehet a sok közül, amit a mester utazásai során megfigyelt. Jan van Eyck minden idők legnagyobb arcképfestői közé is tartozik. Portréinak kifejező ereje olykor még az olasz kora reneszánsz művészek ilynemű alkotásait is felülmúlja. Híres táblaképe: Az Arnolfini házaspár.

Pieter Brueghel

Vadászok a hóban

Bábel tornya

Pieter Brughel a holland paraszti élet festője, a németalföldi realista festészet nagymestere. Paraszt festőnek is hívják. Szatirikusan moralizálódó, olykor groteszk zsánerfestményein a közmondások és bibliai események feldolgozásában paraszti tömegjeleneteket ábrázol. Tájainak színhatása sokszor árnyékmentes, a színek összhangját csak később váltják fel tónusok. Legjelentősebb képei az Évszakok sorozat, a nép életét realisztikusan bemutató Parasztok tánca és a Parasztlakodalom. Korabeli építkezés jeleneteit mutatja be a Bábel tornya című festményén.

Hieronymus Bosch

Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje triptichonjának részlete, a testi örömök valamennyi válfajának fölvonultatása. Az erotikát nem is annyira az egyes jelenetek, hanem inkább az összkép (mezítelen testek sokasága) és számtalan szimbólum jeleníti meg, amiket ma már csak nehezen vagy egyáltalán nem értünk meg. A kép tere kulisszaszerű, a színek áttetszők, és gyöngyházasan fénylenek. A triptichon két szárnya a sugárzó szépségű Paradicsom, az első emberpár teremtésével, körülöttük az állat- és növényvilág, Isten teremtményeinek színe-virága. A másik szárnyon a vörös fényű Pokol, ahol a Gonosz borzalmas kínzásokkal gyötri a kárhozottakat. A paradicsomi állapotból a földi gyönyörökön át ide vezet az emberiség útja - talán ez lehetett Bosch legfontosabb mondanivalója.

Jean Fouquet

Az új törekvések zászlóvivője, Jean Fouquet a 15. század második felében. Nemhiába festette a negyvenes években, Rómában IV. Jenő pápát, itt megtanulta a testek plasztikus formálását. A térdelő Étienne Chevelier-ről készült portréja védőszentjével realisztikus képmás, mögöttük a márványfal pedig reneszánsz pilaszterekkel ékes. Ennek diptichon-párdarabja az állítólag Agnes Sorelt, VII. Károly kedvesét ábrázoló, még gótikus Madonna. Melle gömbbé stilizált, bambinója kubisztikusan hengeres idomú, a háttér vörös angyalai szinte démoni hatásúak. Miniatúráiban viszont az epikus elbeszélés páratlan mestere. A zsidók és az antik rómaiak történetének nevezetes eseményeit éppúgy történeti hűséggel örökítette meg, mint az akkori idők fontos epizódjait.

Jean vagy Janet Clouet

I. Ferenc

Jean Clouet a legjelentősebb portré-festő, először Tours-ban (mint Fouquet, a francia király udvari festője), majd Párizsban működik. 130 darab tárgyilagos arcképrajzát a Chantillyi Múzeum őrzi. Ennek alapján tulajdonítanak neki minden bizonnyal jogosan néhány kis olajképet, köztük I. Ferencnek és Ferenc trónörökösnek portréját. Az előbbinek fehér és arany-fekete hímzésű brokátba öltözött és vörös damaszt háttér előtt álló félalakja bizonyára egyike az életvidám gavallérkirály hű arcképeinek. Clouet fia, Francois talán még nagyobb tartózkodással folytatta apja művészetét.

Albrecht Dürer

Ádám és Éva

Nagy Károly

Albrecht Dürer a német reneszánsz legsokoldalúbb, kutató szellemű művészegyénisége. Munkáiban a valóság feltárására törő hitelesség még a gótika szenvedélyességével párosul. Kiválóak a portréi s az önarcképei. Rajztehetsége különösen a metszeteiben mutatkozott meg. Fametszetei közül az Apokalipszis, a Mária élete és a Nagy Passió című sorozatok a leghíresebbek, rézmetszetei közül az egyik leghíresebb az Ádám és Éva. Látszik rajta a művész törekvése, hogy az emberi testet és végtagokat eszményi arányokkal ábrázolja. A bibliai emberpár lábainál a művész a négy vérmérséklet szimbólumait helyezte el: a jávorszarvas a melankolikust, a nyúl a szangvinikust, az ökör a flegmatikust és – az egér ellentéteként – a macska a kolerikus vérmérsékletet jelképezi. A Nagy Károly császár képét Nürnberg városa Zsigmond császár arcképével együtt rendelte meg Dürertől annak a szekrénynek a díszítésére, amelyben a császári jelvényeket őrizték. A város a húsvét utáni második pénteken minden évben megemlékezett arról, hogy Zsigmond császár 1524-ben rábízta Nagy Károly császári jelvényeinek őrzését. Dürer gondosan tanulmányozta a koronaékszereket mielőtt megfestette volna a császár arcképét.

Trónoló Ceres - A Magyarországi reneszánsz művészetet az olasz nevelte. Masolino, a fiatal reneszánsz első nagy mestere az 1420-as években tartózkodott Magyarországon, s itt Pipo Spano, az olasz származású főúr, Zsigmond király hadvezére, szolgálatában több, azóta elpusztult freskót festett. Később visszatérve Itáliába, magyarországi élményeinek hatása is megmutatkozott művein, egyik olaszországi falképén valószínűleg Veszprém látképét örökítette meg. Itthoni művei jelentős mértékben ösztönözhették a hazai festők munkásságát. Pannóniai Mihály 1415-től Ferrarában dolgozott s a Szépművészeti Múzeumban őrzött "A trónoló Ceres" című képének bizonysága szerint (a trónus díszítése idézi emlékezetünkbe az egyidejű magyar ötvös-műveket), bár nem szakadt el a hazai ötvösművészet hagyományaitól, festészete mégis szervesen ágyazódott az észak-olasz iskolák keretei közé.

Míg a főrangú paloták falképeit, valószínűleg táblaképeit is az olasz művészet ihlette, addig a felvidéki és a német lakta erdélyi városokban megmaradt festményeinket elsősorban északi hatások formálták. Az előbbi típus legszebb példái az esztergomi palota egyik szobáját díszítő jelenetek, töredékek. Az 1500 tájáról származó négy erény alakja jó képet nyújt a főúri paloták belső freskódíszeinek jellegéről. Feltehetően hasonló falképek borították a budai várpalota falait is. Esztergomi képeink mestere, talán az okiratokban szereplő firenzei Albert festő volt. Hasonló ép ábrázolások más palotáinkban, várainkban nem maradtak meg, de a régebbi leírásokban még említett töredékek bizonyítják, hogy az esztergomiakhoz hasonlóan díszes freskók borították falaikat. Hajdani táblaképeink közül az itáliai ihletésű, főúri megrendelésre készült festmények kivétel nélkül elpusztultak.

MS mester: Keresztrefeszítés

E táj legjelentősebb mestere 1506-ban készítette oltárát, minden bizonnyal Selmecbánya részére s ezen (a feltámadás jelenetének koporsóján) magát szignóval jelezte. Mesterünk kétségtelenül az északi festészet legnagyobb művészei közé tartozik. Járt Itáliában s valószínűleg az 1500-as szentévben megismerte a reneszánsz nagy mestereket. Mindezek a művészi élmények drámaian felfokozott egyéniségének szűrőjén keresztül a bibliai történet szinte expresszív elbeszélőjévé fokozták. Izgatott gesztusok kísérik a passió drámájának eltorzult arcú résztvevőit, de hasonló izgalom mozgatja meg ruházatukat is. A háttérben megfestett kisebb jelenetek pedig megelevenítik a passiónak a nagy képeken nem ábrázolt összekötő eseményeit.

A humanista könyvgyűjtést Vitéz János, majd unokaöccse, Janus Pannonius kezdte el. Könyvtáruk, bukásuk után - a Corvinákat gyarapította, s maga Mátyás már 1460 táján jelentékeny mennyiségű könyvet másoltat, vásároltat. E könyvek a humanizmus és az új stílus szellemi előkészítésében játszottak nagy szerepet. Mátyás könyveinek legszebbjeit miniátorok díszítették, akik közül Attavantét, Francesco Chericót, és a Di Giovanni testvérpárt kell megemlíteni. Számunkra azonban a legfontosabb, hogy Budán is, mégpedig a palotában működött egy könyvmásoló- és festőműhely, amelynek stílusát elsősorban észak-olasz festők határozták meg, de mellettük lettük különböző iskolákból jövő elemek tették változatossá. Vitatott, kik voltak e kódexek miniátorai. Blandinus-e, akit Mátyás már 1471-ben miniátorának nevez, Felix Petancius Ragusinus, akiről Oláh Miklós egy fél század múlva mint a Corvina könyvtárosáról beszélt s szerinte értett a miniáláshoz, vagy Cattaneo madocsai apát.

 

Korkép

Építészet

Festészet

Szobrász

Irodalom